Leírás
Pierre Hadot:
1939-ben nem hittem volna, hogy életemet a klasszikus ókori gondolkodásnak a tanulmányozásával fogom tölteni. A véletlen és a sorsunkat formáló belső szükségszerűség összjátéka mégis erre az útra vezetett. Kutatásaim során rájöttem, hogy az ókori filozófusok műveihez azért olyan nehéz közel kerülnünk, mert értelmezésünk kétszeresen is anakronisztikus: egyrészt azt hisszük, hogy ezeket a könyveket a legtöbb modern filozófiai értekezéshez hasonlóan azért írták, hogy egy adott fogalomra vonatkozó információt közöljenek velünk, másrészt azt gondoljuk, hogy ezekből az információkból világos következtetésekre juthatunk a szerző szellemiségét és gondolkodását illetően.
Valójában azonban ezek az írások olyan lelkigyakorlatok, amelyeket a szerző is elvégzett, és amelyekre meg akarja tanítani olvasóját is. Kijelentéseiket aszerint kell értelmeznünk, hogy milyen hatást akarnak kiváltani az olvasó lelkében…
Könyvemben ezeket a filozófiai és módszertani problémákat tárgyalom. Egyes írások már címükben jelzik, miként jelentkezik bennük a lelkigyakorlat fogalma. A többi tanulmány szerepét is könnyű megérteni. Szókratész mitikus alakja annak a filozófusnak az ősképe, aki a bölcsességben „gyakorolja magát”. Marcus Aurelius szigorú szabályok szerint rendszerezte a lelkigyakorlatokat, Michelet pedig, Marcus Aurelius modern követőjeként, egész életében azon fáradozott, hogy megvalósítsa azt, amit ő „harmonizáció”-nak nevezett.
