Leírás
Toldalagi Pál nem költő, hanem poéta volt: töretlenül vallott verseiben, magánéletében Isten-hitéről, Krisztus-szeretetéről. Ez segítette át 1948-tól az írószövetségi kizáráson, az elhallgattatás mostoha évein. Ugyanabban volt része, mint megtörhetetlen generációs társainak: a jóbarát Pilinszkynek, Nemes Nagy Ágnesnek, Rónay Györgynek, Mándy Ivánnak: kitaszítottság, ellenséges tekintetek, hangok. Gyermek volt, gyermek-poéta, aki már első kötetében, az 1936-ban megjelent Hajnali versenyfutásban, huszonkét éves fejjel az elveszített gyermekkort úgy siratta meg, ahogy csak öreg emberek.
Később, a már valóban idősödő poéta mégis olyan gyermeki módon tudott rácsodálkozni a világra, a természet szépségére, ahogy előtte és utána senki. Még önmarcangolása, félelme a betegségtől is olyan, mint egy gyermeké, akire angyalok vigyáznak. Angyalok és angyali anya, aki ha tovább él, Toldalagi Pál is tovább élhetett volna, és 62 évesen nem búcsúztatják a régi barátok, emberi-lelki író-költő társak. A feledést kívánja megtörni ez az életművéből összeállított gazdag kötet. Így tiszteleg a Szent István Társulat egy elfelejtett, töretlenül istenhívő poéta előtt, aki – ugyanúgy, mint Pilinszky – nem a vallását, hanem a meggyőződését emelte át sugárzó verseibe.
